Még évekig kerülhetik a befektetők a kockázatvállalást
A vg.hu-n az egyik magyar Alapkezelő befektetési igazgatója nyilatkozott, szerinte a magyarországi, de a közép- és keleti-európai országok befektetőire általában jellemző, hogy kevésbé kockázatvállalók, azonban a magyarok még ezen körön belül is a legkevesebb bizonytalansággal járó mellett szeretnek dönteni.
A válság óta csökkent a kockázatosabb vegyes illetve részvény eszközök alkalmazásának arányát, amely csak részben állt helyre. A gazdasági és pénzügyi válság hatására minden befektetői típus elmozdult a biztonságosabb befektetési eszközök irányába, és ez a tendencia csak részben állt helyre, annak ellenére, hogy az elmúlt 12 hónapban a részvénypiacok már ismét jól teljesítenek.
A tapasztalatok szerint a válságot követően akár évekre is szükség van ahhoz, hogy a befektetők ismét elmozduljanak a kockázatosabb, de magasabb hozamot ígérő befektetési eszközök irányába. Várhatóan a tartós befektetési számla lehet nagy hatással a kockázatvállalási hajlandóság változására. Ezeknél a számláknál a tipikus néhány hónapos befektetési időtartamnál hosszabb időtávban, leginkább 3 vagy 5 évben érdemes gondolkodni, ezért várhatóan a befektetők könnyebben elmozdulnak majd a kockázatosabb, de hosszabb távon nagyobb hozamot eredményező vegyes illetve részvény típusú befektetések irányába. Már most több tízezer ilyen számla van a magyar piacon, a második félévben további felfutásra számít az alapkezelő, ismét átrendezve ezzel a befektetési piacot.
A tartós befektetési számlát választók már megtették az első lépést, hosszabb távban gondolkodnak megtakarításaik során, tartalékolnak vagy konkrét céllal tesznek félre. Valóban jó megoldás, azonban ha magasabb hozamot szeretne elérni a befektető, akkor maradva a biztonságnál tudunk más lehetőséget is megtakarításaikra.
Befektetési tanácsadóként állandóan mondjuk, hogy az árfolyamfigyelő rendszer jelenti a kellő biztonságot, kockázatkerülő ügyfeleknek ideális megoldás. Az árfolyamfigyelés mellett már bátran fektethetünk magasabb hozamot jelentő kockázatosabb részvény, eszközalapokba. Bármilyen újabb válság (akár dupla V alakú válság lefutása esetén is) kellő védelmet jelent, és időben tőkevédett kamatozó pénzpiaci alapba kerül a pénz. Amikor az árfolyamok újra emelkedni kezdenek ismét a növekvő eszközalapokba kerül át a pénz.
Hát ez csodálatos mondták már nekünk. Kérdezzen, válaszolunk, hátha Ön is elkezdi ezt a megtakarítási lehetőséget.
Havi 20-25.000-ot félre tud tenni, rendszeresen és tartósan, vagy évente egyösszegben szeretne befektetni? Mindegy, segítünk választani.
5 csapdahelyzet vállalkozóknak
Az Ön cégénél melyik csapdahelyzet található meg?
Írja meg nekünk és beszéljük meg a megoldási lehetőséget.
Kérdőívek
Befektetési hírlevél
Befektetési kalkulátor
Pénzügyi hírek
Rólunk mondták
Gulyás Erika
Köszönöm, hogy átnézték és rendbe tették a korábbi unit-linked termékeimet. Most már jobban értem a működését is és az árfolyamfigyelés pedig megnyugtat.




